TEMPLOMI HIRDETÉS, 2019. 05. 05.

2019. 05. 05.

Húsvét 3. vasárnapja

„C” évben

TEMPLOMI HIRDETÉS

1./Ma „ANYÁK NAPJA” van, ezért a 9 órai szentmisét az édesanyákért ajánljuk fel. Egyben hónap első vasárnapja is van, ezért du. ½ 5-től szentségimádás lesz.

2./A héten már voltak hittanórák, kérjük a szülőket vegyék fontosnak gyermekük lelki nevelését, hiszen erre ígéretet tettek a kereszteléskor!

3./Május hónapja, a Szűzanya hónapja is, ezért hétköznap
a
½ 11 órai szentmise előtt, és szombat-vasárnap az esti mise előtt ½ 6-kor elimádkozzuk a litániát.

4./Jövő héten szombaton kivételesen ½ 7-kor lesz a litánia és 7 órakor a szentmise, mert ezen a napon lesz az „ÉLŐ RÓZSAFÜZÉR” zarándoklat és erre az időpontra érkeznek meg a zarándokok.Hagyomány, hogy meg szoktuk vendégelni a zarándokokat. Kérjük híveinket, hogy aki tud, hozzon süteményt délelőtt 12 óráig vagy 17 órától a sekrestyébe.

5./Két hét múlva (05.18.) lesz az első „TEMPLOMKERTI ESTE”.

6./Keresünk továbbra is katolikus, liturgiát ismerő nyugdíjas férfit vagy hölgyet kisegítő sekrestyésnek. Plébánosi ajánlás szükséges!Egyben keresünk olyan önkénteseket, akik szombat-vasárnap vállalnák a templom őrzését pár óra erejéig.