Közösségünk régi vágya válik valóra: szentségimádó kápolna készül a Máriaremetei Kisboldogasszony Bazilikában. Az Érsekség jóváhagyta és támogatja a kezdeményezést, a kivitelezés már elkezdődött. Most közös összefogásunkra van szükség, hogy a tervekből megvalósulhasson az imádság új otthona.
A kápolna a bazilika úgynevezett régi sekrestyéjének helyén kap helyet. Olyan teret szeretnénk létrehozni, ahová betérhetünk a mindennapok zajából, ahol elcsendesedhetünk, és időt tölthetünk az Oltáriszentségben jelen lévő Jézussal. Helyet a személyes és közösségi imádságnak, az elmélyülésnek és a lelki megújulásnak.
A kápolna közadakozásból épül. A teljes költségvetés 9,5 millió forint, amelyből nagylelkű adományozóinknak köszönhetően 2,5 millió forint már rendelkezésre áll munkában, anyagban és pénzbeli felajánlásokban. A még hiányzó 7 millió forintot november folyamán szeretnénk összegyűjteni.
Hálásan köszönjük mindazok segítségét, akik már hozzájárultak ehhez a közös ügyhöz. Most mindenkit arra hívunk, hogy lehetőségei szerint csatlakozzon a gyűjtéshez. Minden adomány közelebb visz ahhoz, hogy a kápolna elkészülhessen!
Banki átutalással: Máriaremetei Bazilika Plébánia
Bankszámlaszám: 10410400-00000190-0589839
Készpénzben: Adományodat örömmel fogadjuk a sekrestyében.
A kápolna létrehozásának gondolata már régóta érlelődik plébániánkon. Az Eucharisztia előtti imádság iránti vágyat mi sem mutatja jobban, mint hogy a szentségimádás iskolájába hetente több, mint százan járnak. Ez a részvétel arról tanúskodik, hogy sokan szeretnénk közelebb kerülni Jézushoz, elmélyíteni imádságos életünket, és megtanulni időt adni az Ő jelenlétének.
A kápolnát méltó módon, művészi igényességgel, ugyanakkor kimondottan letisztult térként alakítjuk ki. Mindennek az Oltáriszentségre kell irányítania a figyelmet: a formáknak, az anyagoknak, a fényeknek és a berendezésnek egyaránt az imádságot és a jelen lévő Krisztussal való találkozást kell szolgálnia.

A meleg faanyagok, a visszafogott színek és a finoman megformált világítás csendes, befogadó környezetet teremtenek. A tér középpontjában az Oltáriszentség áll; a szépség és az egyszerűség együtt segíti az elmélyülést.
A meglévő helyiség adottságait felhasználva, elsősorban belsőépítészeti munkákkal valósul meg a kápolna, de építőmesteri, villanyszerelési, gépészeti és asztalos munkákat is el kell végeznünk, hiszen az a helyiség nagyon régen sekrestye, az utóbbi években pedig ruhatároló, raktár illetve a virágelőkészítés helye is volt. Az új Kápolna a templomtértől leválasztva, külön külső bejáraton lesz megközelíthető. A kialakítás során a méltó környezet mellett a biztonságos használatról és az ellenőrzött bejutásról is gondoskodunk.
Máriaremete - amellett, hogy lelki otthont jelent a helyi híveknek - sok zarándokot, látogatót is fogad. A kápolnával számukra is szeretnénk lehetőséget adni az Eucharisztia előtti csendes imádságra. A Szűzanya tisztelete és a Krisztussal való személyes találkozás egymást erősítve szolgálhatja az ide érkezők lelki feltöltődését.
Abban bízunk, hogy ez a hely erősíti közösségünk - és minden betérő - imádságos életét, segíti a fiatalabb és idősebb nemzedékek bekapcsolódását a szentségimádásba, és sokak számára válik a hitben való megerősödés, a megtérés és az újrakezdés helyévé.