Templomi hirdetés, 2021. 06. 13.
Budapest, 2021. 06. 13.
Évközi 11. vasárnap
„B” évben
TEMPLOMI HIRDETÉS
1./Megköszönjük mindazoknak, akik Úrnapján már korán reggeltől készítették az oltárokat. Köszönet a sok ötletért, hiszen a szárazságban nem volt virág sem. Köszönet a gyermekeknek és a kántornak, akik közreműködtek a körmenet szép levezetésében. Köszönet azért is, hogy sokan visszajöttek és közösen tudtunk imádkozni a Covid áldozataiért.
2./ „A járvány 3. hulláma lezajlott, de a járvány köztünk van,” amint hallottuk a héten. Ez azt jelenti, hogy azért vigyázzunk továbbra is egymásra, használjuk a maszkot és a fertőtlenítőt!!
3./Jövő szombaton de. ½ 11-kor lesz az esztergomi Bazilikában a papszentelés. Imádkozzunk a szentelendőkért és a jubiláns atyákért!
4./Mivel oly kevesen jönnek a 7 órai szentmisére, valamint sekrestyés és miséző probléma is van, ezért július 1-től kedd – csütörtök és szombati napokon nem lesz 7 órai szentmise.
Mentes a vírusoktól. www.avast.com |