Templomi hirdetés, 2021. 05. 30.
Budapest, 2021. május 30.
SZENTHÁROMSÁG VASÁRNAPJA
„B” évben
TEMPLOMI HIRDETÉS
1./Ma „Szentháromság vasárnapja”, a székesfehérvári egyházmegye 94. búcsúnapja van. De. ½ 11-kor főpapi szentmisét celebrál a szabadtéri oltárnál SPÁNYI ANTAL székesfehérvári megyéspüspök.
2./Első csütörtökön a reggel 7 órai szentmisét papi és szerzetesi hívatásokért ajánljuk fel.
3./Első pénteken a ½ 11 órai szentmise után elimádkozzuk a Jézus Szíve litániát. Este 6 órakor rózsafüzért imádkozunk a szabadtéri oltárnál.
4./Első szombaton de 10 órakor rózsafüzért imádkozunk és utána ½ 11-kor szentmise lesz.
Ezen a napon lesz a nemzetközi szentségimádás 17 órától, mely készület az ősszel megrendezett Eucharisztikus Kongresszusra. Ezzel kapcsolatban hirdetjük a következőket:
“A járványhelyzet javulásának köszönhetően, 2021. szeptember 5-12. között megrendezésre kerül Budapesten a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus. Regisztrálni a www.iec2020.hu oldalon lehet. Csoportos regisztrációra is van lehetőség annak érdekében, hogy plébániánk tagjai együtt vehessenek majd részt ezen a történelmi eseményen. A Máriaremetei hívek csoportkódja (IEC-X9B4) olvasható a hirdetőtáblán, a Máriaremetei Hírmondó jelenlegi számában és a honlapunkon is. E kód megadása szükséges ahhoz, hogy közösségünk tagjai együtt vehessenek majd részt a különböző eseményeken.
Regisztráljunk minél többen, vegyünk részt mindannyian ezen a világméretű eseményen, amely csak egyszer adatik meg az ember életében!”
Ha valakinek problémája adódik a regisztrációval, segítséget kérhet a hirdetőtáblán megadott elérhetőségeken:
Barlay Gábor: gbarlay@gmail.com, Tel.: 30-6030-275
Réti István: retiphd@gmail.com, Tel.: 30-970-3087
5./Jövő vasárnaptól változik templomunk vasárnapi miserendje. Szentmisék lesznek ezentúl vasárnaponként:
½ 8 – 9 – 11 és 18 órakor.
Jövő vasárnap lesz ÚRNAPJA. Amennyiben az időjárás engedi, akkor a 11 órai szentmise végén tartjuk a körmenetet. Virágot és szirmot elfogadunk.
6./Hála Istennek javul a járvány statisztikája, így Főpásztorunk megengedte a körmenetet; a mise közben a perselyezést és nem kell a nagy távolságot megtartani az ülőhelyeken.
Mentes a vírusoktól. www.avast.com |